2011/2012 Fejlesztések

Új kötélzetet kap a Sólyom

A 20 éves kötelet vadonatújra cseréjük, mely kiszolgálja a következő húsz esztendőt. A kötél Franciaországból érkezik a 14-ei héten, és a fonása az ezt követő héten kezdődik, így a „jó” idő beálltakor már a friss, új kötélen közlekedhetnek a Szent Sólymot használó vendégeink. Az új kötél a következő 20 esztendőben hatékonyan fogja szolgálni az Aréna vendégeit télen-nyáron.

A következő hetekben, a szezonra készülve kijavítjuk, felújítjuk a csákányos felvonókat, hogy azok mindig rendeltetésszerűen és megfelelő színvonalon álljanak a vendégeink rendelkezésére.

Prinoth Leitwolf ratrak

A 2011-12-es szezonban egy újabb hómacskával bővül az eddig két ratrakot számláló gépparkunk.A 2004-es gép, kevés üzemórával szinte újszerű állapotban van így igazán dísze lesz a pályának, hiszen a designt nem más, mint a Ferrariktól a luxus-konyhaberendezéseken át a ratrakokig tervező Pininfarina alakította ki. A Prinoth cég Leitwolf ratrakja 435 lóerős (2100 Nm nyomatékú) és 1200 méternyi acélkötéllel rendelkezik, hogy még a legmeredekebb 3-as pályán is fel tudja húzni magát.

A korábbi Bombardier-vel így már két csörlős ratrakkal tudjuk a pályát éjszakáról éjszakáraideálisra csiszolni, így a jövőbeli pályabővítésekhez is elegendő ratrakkapacitással rendelkezzünk.A vendégeink számára ez első osztályú havon való síelést jelent a teljes szezonban, hiszen akkor sem kell kompromisszumokat kötni, amikor valamelyik gép karbantartás miatt nem üzemel, hiszen folyamatosan lesz legalább egy ratrak, amelynek hátsó simítója (frézere) a legideálisabb terepet készíti.