nov 13, 4 nap telt el

Új pályaközpont épül Eplényben

Üdvözlünk a síoktatás paradicsomában!

#tanuljmegsíelni


Feelusion siarena H K-62

Idén rengeteg fejlesztés kerül megvalósításra, amik közül vannak kisebbek, nagyobbak, most bemutatjuk talán az egyik legnagyobb újdonságunk!

Ahogyan azt korábban említettük megépült Magyarország legnagyobb kezdő és családbarát pályája, valamint rajta egy kétüléses felvonó a pálya teljes hosszában.

Ha mindig is a kezdőbarát pályát kerested, ahol lankás leejtőn tudod gyakorolni újonnan szerzett sí vagy snowboardtudásod, ahol akár a gyerekekkel is bátran le lehet csúszni családostul, mert elég széles ahhoz, hogy elférjetek a gyerekekkel együtt, akkor ne keress tovább, hiszen az Intersport Síarénában minden megtalálható a 2017-2018-as síszezontól!

Az új sípálya alja nem csak azért lesz különleges, mert az új kétüléses felvonó onnan indul majd, hanem azért is, mert terveink szerint egy új bejárat, és egy új oktatóközpont is épül ott.

Miért nevezzük új központnak, és miben lesz síoktató központ?

Hangzik el a jogos kérdés.

Terveink szerint, az új pálya alját meg lehet majd közelíteni a régi felső, azaz 6-os parkolóból a bekötőút elején. Itt egy új 1 hektáros területen parkolót alakítunk ki. Ezzel további közel ezer új parkolóhelyet biztosítva vendégeink számára.

Terveink szerint az új bejárat majd ebből az új parkolóból lesz majd megközelíthető. Az új pálya aljában egy új oktatásszervezés 2 munkaállomással, 2 új pénztár, új kölcsönző tele felszereléssel, és egy új, hangulatos vendéglátós egység várja majd a vendégeket terasszal és napozóágyakkal.

Ez még nem minden!

A tervek szerint az új pálya aljában egy új oktatópálya is helyet kap a síelők számára, valamint kialakításra kerül egy vadonat új snowboard oktatóterület is.

Ha ez még nem nyűgözött le, itt van néhány adat:

  • 1 km hosszú, 50 méter széles kezdő és családbarát pályát alakítottunk ki az A7-es pályánkból
  • Magyarország leghosszabb ülőszékes felvonója közel 1 km hosszan húzódik az új pályán
  • Megnöveltük sífelszerelésünk számát is 30%-al, így már bátran mondhatjuk hogy Magyarország legnagyobb síkölcsönzője vár több mint 700 pár felszereléssel
  • További 100 méterrel növeltük tanulópályáink hosszúságát az új oktatóterületekkel
  • Új oktatókat képzünk, hogy senki ne maradjon le, több mint 30 fős oktatócsapat vár majd a tanulópályákon!

Minden adott tehát, hogy megtanulj síelni méghozzá itthon, Magyarország leghóbiztosabb és legnagyobb síterepén, az Intersport Síarénában!

Kövess minket Facebookon is további híreinkért:

 

Megosztás: "Új pályaközpont épül Eplényben" a következővel:

További Hírek
nov 13, 4 nap telt el

Új pályaközpont épül Eplényben

Üdvözlünk a síoktatás paradicsomában! #tanuljmegsíelni Idén rengeteg fejlesztés kerül megvalósításra, amik közül vannak kisebbek, nagyobbak, most bemutatjuk talán az egyik legnagyobb újdonságunk! Ahogyan azt korábban említettük m…

Olvas   Hozzászólások kikapcsolva
nov 6, 2 hét telt el

Szezonbérlet Eplénybe – 15% kedvezmény!

Mostantól kapható a sí és snowboard szezonbérlet Eplénybe – 15% kedvezménnyel! Nem sikerült megvásárolni szezonbérleted a 20% kedvezményes időszakban? Szeretnél szezonbérletet vásárolni jó áron? Eplény a kedvenc helyed a té…

Olvas   Hozzászólások kikapcsolva
okt 6, 1 hónap telt el

Szezonbérlet Eplénybe – 20% kedvezmény!

Szezonbérletre fel! Kaparintsd meg 20% kedvezménnyel szezonbérleted Eplénybe, Magyarország legnagyobb sí és snowboard komplexumába, az Intersport Síarénába! Október 9-től egészen október 30-ig kapható 20% kedvezménnyel a szezonbérle…

Olvas   Hozzászólások kikapcsolva