FIGHTER’SRun

Esemény dátuma: 2023.10.21.-22.

Ezen az ikonikus színtéren várunk Titeket október 21-22-én, ahol a már ismert Fighters’ Run távok mellett a hosszabb kihívások szerelmeseinek is lehetőséget biztosítunk! Eplény már több terepakadályfutó versenynek otthont adott – ez nem véletlen, hiszen ehhez a sportághoz az országban egyedülálló környezet várja a résztvevőket és a nézőket – aki már járt itt korábban, tudja, hogy miről beszélünk!

Magyarországon komoly érdeklődés van a hosszabb távú terepakadályfutás iránt, azonban egy minőségi verseny megvalósítása szervezői oldalról nagyon komoly erőforrásokat igényel. Kollégáinkkal megtaláltuk a módját, hogyan tudjuk ezt megvalósítani; az eplényi Fighters’ Run tehát egy hiánypótló rendezvény lesz!

Ezen az eseményen a következő távokon és kategóriákban tehetitek magatokat próbára:

OKTÓBER 21. SZOMBAT

  • Fighters’ Run Egyéni verseny MARATON – sokak számára egész napos “kikapcsolódást” ígér majd ez a 42 km-es táv, kb. 2000 m szinttel, 70+ akadállyal – annyit már most elárulunk, hogy a résztvevőknek először a középtáv-, aztán a rövidtáv-, majd ismét a középtáv körét kell teljesíteniük.
  • Fighters’ Run Egyéni verseny RÖVIDTÁV – délelőtt indítjuk az eseményt, ahol 8-11 km-es pálya, 20-25 akadállyal várja a meredek emelkedők szerelmeseit.
  • Fighters’ Run Farkaskölykök – elmaradhatatlan gyerekversenyünket a 4-14 éves korosztályok számára ezen a napon délután rendezzük.

OKTÓBER 22. VASÁRNAP

  • Fighters’ Run Egyéni verseny KÖZÉPTÁV – reggeli első felvonásunk rendhagyó módon ez a vasárnapi egyéni verseny, ahol a 14-18 km-es pálya, 25-30 akadállyal várja az indulókat.
  • Fighters’ Run Csapatverseny KÖZÉPTÁV – az egyéni indulók után jöhetnek a team-ek! Újdonság, hogy első alkalommal rendezünk majd versenyt a csapatok számára ezen a távon.

ISMÉT ELHALMOZUNK JÓSÁGGAL

  • a felnőtteket menő EGYEDI befutóéremmel és minőségi MIZUNO technikai anyagú befutópólóval jutalmazzuk a célban, a gyerekek szintén megkapják az egyedi finisher érmet és egy minőségi befutópólót
  • a felnőtteket egy FINOM ebéddel is megvendégeljük a verseny utáni tészta/gulyáspartin
  • 50 csapat számára ismét lehetőséget adunk, hogy a 2024-es NN ULTRABALATON előnevezési és rajtidőpont választási jogot szerezzenek
  • az eseményen készült fotókat INGYENESEN biztosítjuk.
  • Őrületes terep, sípályák, csodálatos bakonyi táj és egy verseny, ami örökre az emlékezetbe vésődik – ez vár Eplényben!